
Záró forduló: Monorra látogatunk a Maglódhoz
Ma este egységesen egy időben rendezik a futsal NB I felsőházi és alsóházi mérkőzését, előbbieket 18:30-tól, utóbbiakat 19:30-tól. Még több fontos nyitott kérdés is várat magára, például az, hogy ki lesz a Haladás ellenfele a döntőben, illetve a Maglód mellett ki lesz a másik kieső.
Kezdjük röviden a felsőházzal, amelyet a Haladás 27 ponttal vezet és már meg is nyert. A második helyen a Kecskemét áll, akik ha legyőzik odahaza az utolsó Veszprémet akkor történetük során először döntőzhetnek. A Berettyóúfalu a másik döntőre pályázó csapat, ám nekik a már biztos 4. Nyíregyházát kell legyőzniük és várni a veszprémi bravúrra.
A másik kérdés a kieső csapatok kiléte. A Maglód már búcsúzott két fordulóval ezelőtt, igaz múlt héten még meglepte az MFA-t egy sima győzelemmel. A másik búcsúzóra ma derül fény, amely a PTE-PEAC és a Magyar Futsal Akadémia között dől el. Az MFA áll előnyösebb helyzetben, hiszen 2 ponttal vezetnek a pécsiek előtt, ám a Pécs hazai pályán szerepel az Aramis ellen, az MFA pedig az eddig rájátszásban hibátlan Nyírbátorhoz látogat, akik szeretnék megőrizni a 100%-os mérlegüket. Egy pécsi győzelem esetén az MFA-nak a döntetlen is kevés lenne a bentmaradáshoz.
Az Újpest FC-220Volt a MAG-LOG Maglódi TC gárdájához látogat Monorra az igazán impozáns városi sportcsarnokba. Az újonc végül nem tudott megragadni az NB I-ben, bár a játékoskerete alapján erre jó esélyük lehetett volna a rájátszást megelőzően. A belépés ingyenes lesz a mérkőzésre, online stream nem lesz, bár klubunk lehetséges, hogy megpróbálkozik vele a youtube csatornánkon.
Ezért is érdemes kilátogatni, no meg azért, mert Harnisch Ákos utolsó fellépése lesz ez a mérkőzés, amint arról előző cikkünkben beszámoltunk. Veterán játékosunk az utolsó három mérkőzésen megbízott edzőként is tevékenykedik egyben, és vélhetően szeretne győzelemmel búcsúzni a pályafutásától. Az újpesti keretben lesznek azonban hiányzók, Hadzsi Máté és Katona Noel érettségi felkészülés miatt kihagyja a találkozó.
Más vonatkozása is lehet még a meccsnek: Lipl Noel 31 góljával csak 2 találatra van a góllövőlista éllovasától, a Nyíregyháza brazil légiósától Gregorytól. Horváth Benedek pedig 2 találatra van az újpesti örökranglistán Suscsák Mátétól. "Su" 53 gólt termelt lila-fehérben, "Bedi" 51-nél áll. Mindkét játékos pályafutása legeredményesebb szezonját tölti.
Ami a statisztikát illeti eddig jól állunk a Maglódiak ellen, idén mindhárom mérkőzésünket megnyertük ellenük.
A két csapat első tétmérkőzésére szeptember 8-án került sor a Szilágyi úton, ahol 3-2-re sikerült legyőznünk az újoncot. Igaz szünetben már 3-0-ra is vezettünk Simic, Klacsák, iletve Érsek vétett öngólt. Ez utóbbi játékos azóta már nem alkotja a maglódi csapat keretét, igaz Simic sem Újpest-játékos a téltől.
A második alapszakaszbeli találkozón 4-1-es félidő után magabiztos 5-1-es Újpest-siker született Monoron a Maglód hazai pályáján. Jenei volt eredményes kék-sárga részről, míg Hadzsi, Katona, Östör, Lipl és Horváth Benedek lila-fehér oldalon.
A rájátszás első meccsén március 18-án 3-2-es félidei állás után 5-4-es újpesti győzelem született, Horváth Benedek brillírozott ezen a meccsen hiszen 4 gólt lőtt, sőt egy gólpasszt is kiosztott Kovács Benjaminnak.
Eddig tehát 3 mérkőzésen 3 újpesti sikerül született, a gólkülönbség pedig 13-7 a javunkra. Jó lenne ezt tovább javítani. A párharc legeredményesebb játékosa Horváth Benedek.
Következő mérkőzések
Futsal Euro 2026
január 21-február 7.
Magyar Kupa:
Újpest FC - DEAC
2026.02.05., csütörtök
20:45 óra
UTE Sportcsarnok
20.forduló:
Nyíregyháza - Újpest FC
2026.02.13. péntek
18:00 óra
Continental Aréna
21.forduló:
Újpest FC - PTE-PEAC
2026.02.16. hétfő
20:45 óra
UTE Sportcsarnok
22.forduló:
DEAC - Újpest FC
2026.02.23. hétfő
18:00 óra
DESOK Csarnok
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 19 | 18 | +62 | 55 |
| 2 | Újpest FC | 19 | 16 | +57 | 49 |
| 3 | Nyíregyháza | 19 | 12 | +70 | 40 |
| 4 | Nyírbátor | 19 | 9 | +6 | 29 |
| 5 | DEAC | 19 | 8 | +9 | 28 |
| 6 | Aramis | 19 | 8 | -8 | 25 |
| 7 | Kecskemét | 19 | 8 | -10 | 25 |
| 8 | Berettyóújfalu | 19 | 7 | +12 | 25 |
| 9 | PTE-PEAC | 19 | 6 | -23 | 19 |
| 10 | HOPE | 19 | 5 | -35 | 17 |
| 11 | MFA | 19 | 5 | -29 | 15 |
| 12 | Haladás | 19 | 1 | -111 | 4 |
Gól, gólpassz (01.06.)
Gólok:
25 gólos: Suscsák Máté
14 gólos: Pál Patrik
10 gólos: Thiago Cardoso
8 gólos: Lucas Moreira
8 gólos: Östör Martin
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Hadzsi Máté
4 gólos: Kártik Zsombor
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 asziszt: Pál Patrik
14 asziszt: Lucas Moreira
8 asziszt: Östör Martin
8 asziszt: Suscsák Máté
5 asziszt: Czerman Márk
5 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Kovács Balázs
3 asziszt: Kártik Zsombor
3 asziszt: Medveczki Máté
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Thiago Cardoso
1 asziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA:
Gólok:
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Czerman Márk
3 gólos: Kártik Zsombor
2 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Suscsák Máté
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.01.06. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 90/78 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 101/48 |
| Östör Martin | 130/47 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 70/35 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Thiago Cardoso | 51/29 |
| Czerman Márk | 49/27 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 16/14 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
