Magyar Kupa: A vártnál nehezebb továbbjutás
Futsal Magyar Kupa, 2. forduló
Mad Dogs Futsal–Újpest FC 3–4 (0–1)
Gyáli Sportcsarnok. V.: Kovács Gábor Péter (Tóth-Tolnay, Mózsa)
Újpest: Kinics – Lucas, Czerman, Thiago, Medveczki
Csere: Östör, Milavecz, Fischer, Szűcs, Kasza, Szente B.
Vezetőedző: Szente Tamás
Gól: Matolcsi (21., 40.), Sztojanovits (30.) ill. Fischer (20.), Lucas (23.), Östör (29., 40.)
A másodosztályú Mad Dogs bátor és fegyelmezett játékával megnehezítette az Újpest FC dolgát, de az élvonalban második helyen álló lila-fehérek a papírformát érvényesítve 4–3-ra nyertek és továbbjutottak a futsal Magyar Kupa 3. fordulójába.
Nem adta könnyen magát a másodosztály Nyugati csoportjának hatodik helyén álló Mad Dogs Futsal a Magyar Kupa 2. fordulójában. Hiába tűnt esélyesebbnek az élvonalban második helyen álló csapatunk, a hazaiak alaposan felszívták magukat a mérkőzésre, s rendkívül fegyelmezett, illetve betömörülő védelmükkel, valamint a labdaszerzésekből és blokkolt kísérletekből vezetett kontrákból az első félidőben többször is veszélyeztetett a vendéglátó – ugyanakkor a hosszú kihagyás után a pályára is visszatérő kapusunk, Kinics Bálint állta a sarat, miközben a mieinknek is bőven akadt lehetőségük, de átlövéseink ezúttal kevesebb veszélyt hordoztak magukban, akcióból pedig nehéz volt feltörnünk a kapu elé gyakran betömörülő hazai védelmet.
Fölényünk azonban még az első félidőben góllá érett, hiszen nyolc másodperccel a szünet előtt már végig tudtunk vinni egy akciót, melynek végén épp a nyáron a Mad Dogstól megszerzett Fischer Zsigmond volt eredményes. 0–1
A második félidőt ott folytattuk, ahol az elsőt abbahagytuk, de két kihagyott ziccerünk után a Mad Dogs egy gyors támadás utáni átlövéssel másfél perc után egyenlített. 1–1
De ez nem fogott meg minket, olyannyira, hogy szűk egy perccel később Lucas ismét megszerezte a vezetést a lila-fehéreknek, akik bő öt perccel később tudták növelni előnyüket, amikor Östör Martin szép egyéni akció és fineszes megoldás végén juttatta a hazai kapuba a labdát. 1–3
De kétgólos előnyünkre megint jól reagált a vendéglátó és kevesebb mint egy perccel később vissza is jött egy találatra. Sőt, a Mad Dogs még bátrabb lett, s minden támadását lövéssel fejezte be. Bár úgy tűnt, Kinics Bálinton nem tudnak kifogni a hazaiak, az utolsó percben mégis megszerezték az egyenlítő gólt. Hiába volt vissza 44 másodperc a meccsből, még a rendes játékidőben meg tudtuk szerezni a továbbjutást érő gólt, hiszen öt a négy elleni játékban Östör Martin tökéletes ütemben érkezett a hosszú kapufánál, így az Újpest FC ha a vártnál nehezebben is, de továbbjutott a Magyar Kupa 2. fordulójából. 3–4
“Ahogy legutóbb, a Rubeola ellen mondtam, ott az volt a pozitívum, hogy nem kaptunk gólt, most az egyedüli pozitívum a továbbjutás. Megint nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy terveztük. Fel kell rázni a brigádot, mert egy kicsit leültünk, edzéseken átbeszéljük és kijavítjuk ezt a fiaskót. Lesz dolgunk az Aramis elleni meccs előtt, mert jobb teljesítményt vártunk” – értékelt Szente Tamás, az Újpest FC vezetőedzője.
A mieinknek nem lesz sok idejük a pihenésre, ugyanis november 15-én, pénteken, 20.45-tól az Aramis SE-t fogadjuk a Tábor utcában az NB I 13. fordulójában.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |