
Kikapott a Berettyóújfalutól futsalcsapatunk
Futsal NB I, Felsőház, 7. forduló
Újpest FC–MVFC Berettyóújfalu 3–5 (1–3)
UTE Röplabdacsarnok, 200 néző. V.: Wittner (Muhari, Góbi)
Újpest: Tarnóczi – Lucas, Thiago, Hadzsi, Kártik
Csere: Csikós, Kinics (kapusok), Czerman, Vas Á., Sipos G., Medveczki, Kovács B., Milavecz, Szente B.
Vezetőedző: Szente Tamás
Gól: Lucas (13.), Hadzsi (26.), Vas Á. (39.), ill. Iszák (8.), Nagy K. (15., 37.), Ramic (20.), Mezei (39.)
Két elkerülhető gólt kapva szenvedett 5–3-as vereséget hazai pályán az Újpest FC az MVFC Berettyóújfalutól a futsal NB I felsőházi rájátszásának 6. fordulójában.
Nem várt könnyű feladat a mieinkre a hetedik fordulóban, hiszen a felsőházban eddig kiválóan teljesítő MVFC Berettyóújfalut fogadtuk, amelynek szerettünk volna visszavágni a hajdúsági vereségért és a januári Magyar Kupa-mérkőzés miatt is, ugyanakkor a mieink ezúttal Gémesi Gergő mellett betegség miatt Östör Martinra sem számíthattak.
A motiváltságunk a pályán is megmutatkozott, hiszen rögtön az első percben akadt egy ígéretes lehetőségünk, igaz, a mérkőzés elején fiatal kapusunknak, a napokban U19-eseink után U17-eseinkkel is bajnoki címet szerző Tarnóczi Marcellnak is volt egy ziccervédése.
Bár a mérkőzés feszült küzdelmet hozott, a kapuk nem sokszor forogtak veszélyben, aztán bő hét perc után a Berettyó megszerezte a vezetést, amikor egy bal oldali szöglete után Iszák Dominik távoli kapáslövése talált utat a kapunk jobb alsó sarkába. 0–1
A mieinket azonban csak még jobban felpaprikázta a kapott gól ezt követően becsülettel próbálkoztunk, melynek eredményeként öt perccel később két brazil játékosunk vezetett mintaszerű kontrát, amit Lucas fejezett be góllal. 1–1
A lila-fehérek nem álltak távol a fordításhoz sem, de amíg Thiago életerős lövése csak kapufa lett, addig a hajdúságiak éltek a közvetlenül a kapunk előtt eladott labdával és Nagy Kevin révén ismét vezettek. Sőt, a szünet előtti pillanatokban újabb labdavesztésünket használták ki a vendégek és Denis Ramic góljával kettővel léptek meg. 1–3
A fordulás után próbáltunk közelebb kerülni, s ehhez meg is voltak a helyzeteink, de vagy nem találtuk el a kaput, vagy a hajdúsági védelem akadályozta meg az igazán veszélyes akcióinkat. A jég szűk hat perc után tört meg, amikor Medveczki Máté labdájára érkezett a hosszú kapufánál Hadzsi Máté, aki 50. újpesti NB I-es mérkőzésén volt eredményes. 2–3
Ez pedig még inkább fellelkesítette a mieinket, akik a mérkőzés utolsó bő tíz percében is nagy nyomás alatt tartották a Berettyó kapuját, de nem volt könnyű dolgunk, mert a hajdúságiak betömörültek saját kapujuk elé. Az utolsó öt percben – Szente Tamás időkérése után – kockázatot vállalva öt a négy elleni játékra álltunk át, amely nem sült el jól, ugyanis vészkapusunk, Czerman Márk nem tudta védeni Nagy Kevin lövését. 2–4
Ez pedig megpecsételte a sorsunkat, pláne, hogy az utolsó két percben még a Berettyó kapusa, Mezei Dávid is szerzett egy egész pályás, üres kapus gólt, amelyre ugyan Vas Ádám révén még válaszoltunk, de pont nélkül maradtunk. 3–5
"Sajnos megint beleestünk abba a hibába, hogy ha az ellenfél nem tud gólt szerezni, akkor mi rúgatunk vele... Ennyi ajándék gólt nem tudunk ledolgozni és amíg ezen nem tudunk javítani, nem lesz változás, mert itt, a felsőházban ezeket a hibákat azonnal kihasználják az ellenfelek" – értékelt csapatunk vezetőedzője, Szente Tamás.
A mieink legközelebb csak május 12-én, hétfőn lépnek pályára, amikor 18 órától a Nyíregyháza vendégei lesznek.
Következő mérkőzések
PLAYOFF
7.forduló
Újpest FC - Aramis SC
2026.04.27., hétfő
19:45 óra
UTE Csarnok
MAGYAR KUPA FINAL4
Elődöntő:
2026.05.02., szombat
Újpest FC - SG Kecskemét
Veszprém,
Március 15. úti sportcsarnok
MAGYAR KUPA DÖNTŐ:
2026.05.03., vasárnap
Sikeres elődöntő esetén
13:45 óra, Veszprém
8.forduló
Veszprém - Újpest FC
2026.05.07., csütörtök
18:15 óra (M4 Sport)
Március 15. úti sportcsarnok
9.forduló
Nyíregyháza - Újpest FC
2026.05.18., hétfő
18:30 óra
Continental Aréna
10.forduló
Újpest FC - DEAC
2026.05.25., hétfő
19:45 óra
UTE Csarnok
Helyosztók (Döntő v. 3.helyért):
1. meccs: május 29.
2. meccs: június 1.
3. mecs: június 5.
4. meccs (ha kell): június 9.
5. meccs (ha kell): június 12.
TV miatt változhat
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 6 | 23 | 14 | 20 |
| 2 | Veszprém | 6 | 23 | 8 | 20 |
| 3 | Nyíregyháza | 6 | 18 | 12 | 17 |
| 4 | DEAC | 6 | 11 | -7 | 8 |
| 5 | Aramis | 6 | 11 | -15 | 6 |
| 6 | Nyírbátor | 6 | 9 | -12 | 2 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (04.20.)
Gólok:
34 gólos: Suscsák Máté (6)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
13 gólos: Lucas Moreira (4)
12 gólos: Czerman Márk (4)
9 gólos: Hadzsi Máté (3)
8 gólos: Östör Martin
6 gólos: Kártik Zsombor
4 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
15 asziszt: Lucas Moreira
10 asziszt: Östör Martin
9 asziszt: Suscsák Máté
9 asziszt: Czerman Márk
9 asziszt: Thiago Cardoso
8 asziszt: Hadzsi Máté
6 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
1 asziszt: Vas Ádám
MAGYAR KUPA:
Gólok:
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
5 gólos: Czerman Márk
4 gólos: Kártik Zsombor
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Suscsák Máté
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Thiago Cardoso
3 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.04.20. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 98/87 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 109/53 |
| Östör Martin | 139/47 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 79/38 |
| Thiago Cardoso | 60/35 |
| Czerman Márk | 58/33 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
