17 napos szünet után Kecskeméten zárjuk a szezont!

A szezon utolsó mérkőzése következik csapatunk számára hétfőn 21 órás kezdettel Kecskeméten. A pénteki mérkőzésekkel már biztossá vált, hogy a hazaiak az 5., míg az Újpest FC-220Volt a 10. helyen végez a bajnokságban. Ez azt jelenti, hogy az őszi eredményekhez képest két helyet is sikerült előrelépnie Zoufal Nándor gárdájának a tabellán! Tehát így az utolsó mérkőzésnek már csak a presztizs a tétje számunkra. A kiírásnak köszönhetően sajnos 17 (!) nappal ezelőtt játszottuk az utolsó mérkőzésünket, éppen ezért szerettük volna ezt a találkozót előrébb hozni, de sajnos ebbe a kecskemétiek nem mentek bele. Csapatunknál ennek ellenére már előbb véget értek az edzések, hiszen kár lett volna az amúgy is szűkös költségvetésünket a drága terembérlésre költeni. Így viszont elmondhatjuk, hogy egy pihent csapattal utazhatunk a holnapi találkozóra, amely sok mindent megtanult a szezon során, és ennek a tavaszi idényben eddig szerzett 6 győzelem lehet a bizonyítéka, amelyet ha a következő szezonban ősszel is meg tudunk ismételni, akkor a középmezőny elején végezhetünk.

28. forduló: Helytálltunk a dobogós otthonában!

NBII, Közép-csoport, 28. forduló:
2016.05.13., Piliscsaba
PAFC-Mitre - Újpest FC-220Volt 9-4 (3-1)

A szokásokhoz hűen megint fél csapatnyi, vagy most inkább egy csapatnyi hiányzó nehezítette Zoufal Nándor játékos-edzőnk dolgát a találkozó előtt. Sós László és Kolena Norbert eltiltás miatt nem lehetett a csapattal, rajta kívül nem számíthatott még Vincze, Tóth, Czerman, Garami és Hornyák játékára sem. Így a 9 legtöbb gólt szerző játékosunk közül mindössze Szabó Zsolt és Zoufal Nándor volt ott a csapatban...

Kolena, Sós 1-1 mérkőzés eltiltás, tartalékosan a PAFC ellen

A hétfői mérkőzésen piros lapot kapó Kolena Norbert és Sós László 1-1 mérkőzés eltiltást kapott a Magyar Labdarúgó-Szövetségtől.

27. forduló: Két kiállítás ellenére magabiztos győzelem

A meccsre jelölt keretből ketten nem tudták vállalni a találkozót. Hornyák Ádám és a házi góllövőlistát vezető Vincze Dezső sem léphetett pályára a mérkőzésen. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Garami, Czerman és Tóth sem állhat már jó ideje Zoufal Nándor rendelkezésére, akkor ismét csak elmondhatjuk, hogy foghíjasan álltunk fel. Ennek ellenére parádésan kezdődött a találkozó, hiszen már az 1. percben megszereztük a vezetést úgy, hogy az ellenfél, akkor ért először labdához, amikor kapusuk kiszedte a hálóból Kolena Norbert lövését. Nagy örömet szerezve az egyre gyarapodó szurkolótáborunknak.

26. forduló: Beleszaladtunk a pécsiek késébe!

NBII, Közép-csoport, 26. forduló:
2016.05.02., Kozármisleny
PTE-ÁOK Petőfi SE - Újpest FC-220Volt 12-3 (4-2)

Sok hiányzóval, de így is kétsornyi játékossal indultunk útnak a 220 km-es kozármislenyi túrának. Jól is kezdtük a mérkőzést, s bár a pécsiek szereztek vezetést, az 5. percben már nálunk volt az előny Vincze, valamint Kolder Nagy találataival. Hogy ezután mi történt a csapattal azt nehéz megmagyarázni. Már az első félidőben sem játszottunk jól, amelynek az lett a következménye, hogy a félidőre 4-2-es hazai előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok. A második félidő első két perce pedig mindent eldöntött, hiszen 3 gólt ért el ezalatt a hazai csapat. Ezután csak futottunk az eredmény után. Tán a kelleténél nagyobb kockázatot felvállalva, amelynek az lett az eredménye, hogy sorra kaptuk a leindításos gólokat. A 37. percben közte tíznél Kolenának sikerült még egy gólt szereznie, de így is idei legnagyobb vereségünket szenvedtük el, s hogy ezt a tabellán mögöttünk elhelyezkedő pécsiektől kapjuk, arra senki sem számított. Több mint egy éve, 2015. április 20-a után kaptunk újra kétszámjegyű találatot.

Harc a jobb helyezésért - következik a bajnokság hajrája

Még négy mérkőzésünk van hátra az NB II-es futsal bajnokságból. Ma Kozármislenybe látogatunk, ahol a PTE-ÁOK Petőfi SE vendégei leszünk. Zoufal Nándor csapata az utóbbi időben jó formát mutat, de győzelmeket eddig leginkább hazai pályán szerzett a csapat. Legutóbbi idegenbeli sikerünket a mieinkkel azonos pontszámmal álló Romhány ellen értük el még januárban. Azóta is szoros meccseket vívtunk, de a győzelmek elmaradtak. A 12. helyen álló pécsiek ellen ezúttal biztosan lesznek lehetőségeink. Remélhetőleg a hosszú utazás nem vesz ki sokat a srácokból.

Zsinórban a harmadik kiütéses győzelmünk hazai pályán

NBII, Közép-csoport, 25. forduló:
2016.04.25., Budakalász
Újpest FC-220Volt - Városgazda 11-4 (5-1)

Ezúttal sem teljes csapattal tudtunk kiállni, többen eltiltás vagy éppen sérülés miatt hiányoztak, de még így is több mint kétsornyi játékossal fogadhattuk a volt NB I-es játékosokkal felálló rutinos pestlőrinci csapatot. Visszatért együttesünkhöz Czermann Márk, aki nagypályás elfoglaltságai miatt nem tudott szerepelni nálunk, ám ma éppen vállalni tudta a játékot és az ő négy valamint a rutinos Sós László három góljával magabiztos és egyben fölényes győzelmet arattunk.

Utánpótlás: Ma a Halassyban megkezdődnek a rendszeres edzések!

Az április 2-i toborzót követően kedden 16:30-18:00 óráig az előzetes érdeklődés miatt már idén elkezdődnek heti két edzéssel az eredetileg nyár végétől tervezett futsal tréningek. Várunk új minden érdeklődőt, fiatal palántát szeretettel U11, U13, U15-ös korosztályokban. A tagsági díj 5000 Ft/ hó lesz, áprilisra értelemszerűen 2500 Ft. Az edzések május végéig tartanak, nyáron pedig 1 hetes nyári tábort tartunk. Ezzel kapcsolatban később lesznek információink. A keddi edzésen kívül a héten várhatóan pénteken 19:30-21:00 óráig lesz edzés.

24. forduló: Kevés volt az egyfélidőnyi jó játék

A hétfői nagyarányú győzelem után pénteken újabb forduló várt játékosainkra. Ezúttal a Máltai SZSE ideiglenes otthonába, a Kerék utcába látogattunk, ahol tavasszal már egy győzelmet sikerült elérnünk a Romhány ellenében. Ezúttal öt hiányzónk is volt: nem tarthatott a csapattal Vincze, Tóth, László, Kolder Nagy és Demián sem.

Február legjobbja: Garami Mátyás

Az év elején került meghírdetésre futsalosaink között a "Hónap játékosa" cím, melyet első alkalommal kapusunk, Csicsó Sándor kapott meg. A márciusi bajnoki szünet miatt azonban elmaradtunk a februári győztes kihírdetésével és díjak átadásával, amelyre pótlólag az Inter elleni mérkőzés után került sor. A három fős szakmai zsűri ugyebár több szempontot figyelembe véve választja minden hónapban meg a csapat legjobbját. A három fő szempont: mérkőzés teljesítmény, edzés látogatottság, közösségben való részvétel. Ezek alapján februárban Garami Mátyás lett a csapat legjobbja, aki Újpest Futsal Clubos törölközőt és Curtis könyvet kapott nyereményként.

Tartalom átvétel