A magyar válogatott előtt játszik az Újpest Futsal Club

válogatott.jpg

Véglegessé vált, hogy 2011. február 19-én 16 órától Szegeden, a Magyarország – Szerbia válogatott mérkőzés előtt játszik az Újpest Futsal Club a helyi NB II-es csapattal, az Újszegedi TC-vel. A magyar válogatott a február 23-27 között megrendezendő EB-selejtezők főpróbáját tartja az alföldi városban, és a szervezők a találkozó előmérkőzésére hívták meg csapatunkat.

Füstös Dani 16 évesen debütált az NB I-ben!

fustosdani.JPG

Nem mindennapi mérkőzést játszott tegnap az Újpest Futsal Club Berettyóújfalun, hiszen meglehetősen ritkán fordul az elő, hogy egyszerre három fiatal is bemutatkozzon az NB I-ben. Ráadásul az sem mindennapi, hogy egy csupán 16 esztendős tehetség lép pályára a felnőtt bajnokságban, a Mezei Vill FC ellen azonban pontosan ez történt. Az 1994 novemberében született Füstös Dániel megkapta a lehetőséget Jávor Istvántól, hogy debütáljon az élvonalban. Danit a mérkőzés után eddigi pályafutásáról és a friss élményekről faggattuk.

MVFC Berettyóújfalu-Újpest FC: Edzői nyilatkozatok

IMG_3930.JPG

Az MVFC Berettyóújfalu-Újpest FC mérkőzést követően mindkét edző nyilatkozott a honlapunknak. Ezúttal pályára is lépő játékosedzőnk, Jávor István kiemelte három debütáló játékosa hozzáállását, s gratulált nekik, míg a hazai tréner Bacsó Richárd egyszerűen örült a hétgólos sikernek.

MVFC Berettyóújfalu-Újpest FC: Tartalékos csapatunk hétgólos vereséget szenvedett

IMG_3977.JPG

NB I., 15. forduló:
MVFC Berettyóújfalu - Újpest FC 7-0 (4-0)
Kados Endre Városi Sportcsarnok, 300 néző
Jv.:  Iványi Zoltán(Medovarszki István, Viczián Mátyás)

MVFC: Pallai - Mendes, Lovas, Sáfár, Michel; cs.: Trencsényi, Nagy T., Rábl, Nagy I., Gál, Nyéki, Mezei
Vezetőedző: Bacsó Richárd
Újpest FC: Magyar G. - Szűcs, Totika, Pető, Ködöböcz; cs.: Pátrovics, Füstös, Jávor, Hollauer, Hrunevics
Vezetőedző: Jávor István
Gólszerzők: Leo Mendes (5', 18', 26'), Sáfár (10', 40'), Nagy I. (16', 36')

Sok hiányzóval Berettyóra - Több újoncot is avathatunk

_MG_0639-66-43-43-43.jpg

Hétfőn 21 órakor a bajnoki ezüstérmes MVFC Berettyóújfalu vendége lesz az Újpest Futsal Club. Jávor István vezetőedző nehéz helyzetben volt a csapat kijelölésekor, mert a keret több tagja nem áll a rendelkezésére a holnapi mérkőzésen, így igen tartalékosan utazik a gárda az egyik legnehezebb megmérettetésre.

Tartalom átvétel