Horváth Benedek: A mutatott játék helyenként biztató, de sok még a hiba

Négy mérkőzésen 3 gólnál és 1 gólpassznál jár Horváth Benedek az idei szezonban. Centerünk az 200. NB I-es mérkőzésére készül pénteken, eddig 74 élvonalbeli találat fűződik a nevéhez. Ebből Újpesten 60/36 a mérlege, elmondható tehát, hogy otthonra talált lila-fehér mezben. Olyannyira, hogy idén csapatkapitány is lett, sőt szokatlan módon az egyik legrutinosabb játékosnak számít, pedig még a 25. életévét sem töltötte be. Vele beszélgettünk az eddigi tapasztalatairól.

Milyennek értékeled az eddigi rajtot és a megszerzett pontokat, illetve a játékot?

- Az eddigi négy meccsünkön nagyjából a papírforma érvényesült, a megszerzett 4 pont szerintem megfelel az előzetes várakozásoknak. Nekem van egy kis hiányérzetem mert úgy érzem, hogy a Deac ellen saját magunk dolgát nehezítettük meg és jobb játékkal megszerezhettük volna a három pontot. A mutatott játékunk néha kifejezetten biztató, de még sok hibát követünk el, amiket ki kell javítani annak érdekében, hogy eredményesek legyünk a szezonban.

Vezettünk, de felőrölte tartalékos csapatunkat a bajnok

Futsal NB I, 4.forduló

Haladás VSE - Újpest FC-220Volt 6-1 (2-1) 

Haladás Sportcsarnok, 250 néző. 
Játékvezetők: Muhari Dr. Tóth-Tolnay, Imrő

Haladás: Alasztics - Kovács, Cassemiro, Luiggi, Dróthcs: Gyimesi (k), Szalmás, Knizs, Hajmási, Kiss P.,  Körmendy, Vatamaniuc-Barta, Fehér, Vas
Vezetőedző: Ferraz Conde Felipe

Újpest: Gémesi - Klacsák, Hadzsi, Horváth B., Östör; cs.: Kinics (k), Hajzsel (k) Neumann, Lipl, Katona, Simic
Vezetőedző: Moga Flavius Lóránt

Gólszerzők: Cassemiro (17.), Luiggi (19.), Knizs (26.), Dróth (28., 34.), Alasztics (30.) ill. Horváth B. (7.)

Sárga lap: Kovács, (30.) Hajmási (36.), ill. Katona (26.)
Piros lap: -
Hivatalos jegyzőköny
Youtube STREAM

A mérkőzés előtt három hiányzó is akadt, Horváth Barnabás és Cotirlan Máté, illetve Szieber Martin sem tudta vállalni a mai játékot. Bár Lipl ott volt a keretben, a bemelegítésnél fájlalta a lábát, így ő is csak a padról szemlélhette a meccset. Így 6 bevethető mezőnyjátékossal kellett megküzdeni a bajnoki címvédővel.

Szombathelyre látogatunk

Ma este a bajnoki címvédő Haladás VSE vár ránk Szombathelyen. Nem lesz könnyű dolga Moga Lóránt csapatának, ugyanis a Hali eddig 100 százalékos, 9 ponttal és az első helyen áll, bajnoki és kupa címvédőként (a kupában éppen minket ejtettek ki a tavalyi évben). 

Komoly erőpróba lesz ez fiatal csapatunknak, ahol ráadásul meglehetősen foghíjas kerettel kellene helyt állni. Horváth Barnabás még mindig nem jött rendbe az ételmérgezése után, mellé még az előző mérkőzésen első NB I-es gólját megszerező Cotirlan Máté is lebetegedett. Először lesz az NB I-es keret tagja a 18 éves saját nevelésű kapus, Hajzsel Benedek.

Bemutatkozik egyetlen légiósunk: Bozidar Simic

A nyári szezon kezdés előtt utolsó pillanatban igazoltuk szerb játékosunkat Bozidar Simicet, aki az első mérkőzésen nem is tudott pályára lépni. A második fordulóra már megérkezett a játékengedélye, és rögtön döntetlent ért el a csapat Debrecenben, míg legutóbb az MFA ellen már győzött is. Elmondható tehát, hogy stabilitást hozott a fiatal keretünkbe a 31 éves játékos, aki az elmúlt évben a szerb másodosztályt megnyerő Valjevo csapatában futsalozott. Klubvezetőink számára "Boza" mégsem volt ismeretlen, hiszen a 2021-2022-es szezonban az SG Kecskemét alapemberének számított, 26 bajnoki mérkőzésen 16 találatig jutott. 

Mióta futsalozol, mit tudhatnak rólad a lila-fehér szurkolók?

- 2010 óta futsalozom, ekkor 18 éves voltam, amikor abbahagytam a nagypályás labdarúgást és a futsalra váltottam, amit nem bántam meg. Főképp hazai klubokban szerepeltem, megfordult a Smederevo, Sopot, Banjica, Tisa és a Winter Sport csapataiban is.

Az első percben kapott gólra 9-szer válaszoltunk

Futsal NB I, 3.forduló

Újpest FC-220Volt - Magyar Futsal Akadémia
9-2 (7-2)

UTE Sportcsarnok, 150 néző. 
Játékvezetők: Szűcs, Balla, Szabó

Újpest: Gémesi - Katona, Simic, Horváth B., Cotirlan; cs.: Kinics (k), Neumann, Klacsák, Szieber, Hadzsi, Östör, Lipl 
Vezetőedző: Moga Flavius Lóránt

MFA: Boldizsár - Módly M., Dunai, Tarpai, Lőrinczcs: Gayhoffer (k), Szabó D., Boznánszky, Módly D., Vas, Szabó B., Bokor, Steiner  
Vezetőedző: Tóth Miklós

Gólszerzők: Lipl (4.,10.,11.,14.), Östör (15.), Horváth B.(17.,30.), Klacsák (19.), Cotirlan (21.), ill. Módly M.(1.), Szabó B. (16.)

Sárga lap: Horváth B.(1.), Hadzsi (32.), ill. Lőrincz (21.), Szabó B.(23.), Szabó D.(30.)
Piros lap: -
Hivatalos jegyzőköny
Youtube STREAM

Egy hiányzót kellett nélkülöznie Moga Lórántnak, mégpedig a hétvégén ételmérgezést szenvedő Horváth Barnabást, aki helyett Szieber Martin kapott helyet a keretben.

Tartalom átvétel