
A 10. futsal derbi következik !
Idén a 4., összesen a 10. futsal derbi következik, ebből a 6. összecsapás lesz az élvonalban. 2010/2011-ben kettő, majd az NB II-ben 2019/2020-ben négy meccset játszott már a két csapat, idén pedig ez lesz tehát a negyedik összecsapás. Az eddigi mérkőzések történelmi visszatekintése az alábbi linken megtekinthető, ezúttal csupán az idei évet részletezzük, ahol is három döntetlent játszottunk a zöld-fehérek ellen.
Az első találkozót még októberben nézők előtt, amikor is egy felejthetetlen 8-8-as meccs kerekedett ki a két együttes összecsapásából. Már 5-1-re is vezettek a zöld-fehérek, majd 7-3-ra, végül 8-8-as döntetlen született, amelyet ráadásul emberhátrányben értünk el Fekete Olivér kiállítása miatt, ám Ricardo Sobral góljával pontot mentett.
A második meccset a TV-n keresztül mindenki láthatta, hiszen az M4 sportcsatorna élőben közvetítette: ott a mi csapatunk engedte ki a mérkőzést a kezéből, amelyhez meglehetősen furcsa játékvezetői ítéletek is hozzátették a magukét. Azonban 3-1- majd 4-2-es vezetés után 4-4-es döntetlen született. Itt Lineker Ricardo volt a főszereplő, hiszen mesterhármast szerzett, ám itt sem úsztuk meg piros lap nékül, pont Linekernek kellett hamarabb bemennie az öltözőbe.
A harmadik meccs inkább a ferencvárosiakról szólt, hiszen alaposan megleptek minket az 5 a 4 -es játékkal, amelyet nem tudtunk lereagálni megfelelően, már 3-0-ra is vezettek, ám a vészkapus játék nálunk is bevált és 3-3-as döntetlen született a rájátszás 2. fordulójában, ez Horváth Benedek nagy napja volt, hiszen két gól tevékeny részese volt (egyiket lőtte, a másik lövése pedig bepattant az ellenfélről).
A párharc legeredményesebb játékosa Újpest részről Nehéz Krisztián 5 góllal mögötte Lineker Ricardo 4 gólos. A 9. kerületiek részéről Öreglaki Norbert 7 gólig jutott, igaz ezekből 5-öt lőtt az NB II-es pontvadászatban.
A ma esti összecsapás sajnos még zárt kapuk mögött játszódik le mivel a beoltottság nem érte el a négymilliós számot, az FTC pedig nem ment bele a meccs másnapra halasztásába. Így marad a youtube stream, ahol reméljük minél többen szurkolnak majd a lila-fehér színekért.
Az FTC már kiharcolta a bennmaradást az előző mérkőzésen ugyanis 4-3-ra megverték az eddig veretlen Nyírgyulajt. Ahhoz, hogy jövőre is lehessenek derbik csapatunk számára a megnyugtató eredmény csak a győzelem lenne, ám a pontszerzés által is megfelelő előnnyel várhatnánk a május 10-i Aramis elleni hazai ki-ki mérkőzést. 4 mérkőzésunk van még hátra (a többi csapatnak 3) és minden csapat 3 ponton belül található az FTC kivételével, így rendkívül kiélezett a bajnokság alsóházi rájátszása.
Frank Tamás felkészülése sajnos közel sem volt ideális, többen is sérüléssel bajlódtak az elmúlt hetekben, Ricardo Sobral, Anton Klushyn, Suscsák Máté és Tyukász Péter is, ám a meccsre mindenki rendelkezésre áll. Fekete Márk azonban hiányzik, hiszen az előző mérkőzésen piros lapot kapott, így 1 meccses eltiltását tölti.
Csapatunk kerete: Tyukász, Dohány (kapusok), Moreira, Lineker, Sobral, Szeghy, Horváth B., Németh M., Fekete O.,, Klushyn Suscsák, Nehéz, Szrnka, Béres.
A mérkőzés 20:45-kor kezdődik.
élő stream: Youtube
Következő mérkőzés
10.forduló (előrehozott)
szeptember 22. kedd,20:45
Újpest FC - Aramis SE
UTE Sportcsarnok
6.forduló
szeptember 28. hétfő,20:45
Újpest FC - MFA
UTE Sportcsarnok
2.forduló (elmaradt)
október 1. csütörtök, 20:45
Újpest FC - Nyírbátor
UTE Sportcsarnok
2026-27. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 5 | 5 | +26 | 15 |
| 2 | Újpest FC | 4 | 3 | +24 | 10 |
| 3 | Berettyóújfalu | 5 | 2 | +4 | 9 |
| 4 | DEAC | 5 | 2 | +3 | 7 |
| 5 | TFSE | 5 | 2 | +2 | 7 |
| 6 | Aramis SE | 5 | 2 | -1 | 7 |
| 7 | Nyíregyháza | 5 | 2 | -3 | 7 |
| 8 | Nyírbátor | 4 | 2 | 0 | 6 |
| 9 | Airnergy FC | 5 | 1 | -1 | 5 |
| 10 | HOPE | 5 | 1 | -4 | 4 |
| 11 | MFA | 5 | 1 | -6 | 4 |
| 12 | Kincsem LP | 5 | 0 | -44 | 0 |
Gól, gólpassz (09.10.)
NB I
GÓLOK:
10 gól: Suscsák Máté
4 gól: Rutai Balázs
4 gól: Pál Patrik
3 gól: Alexa Ákos
2 gól: Thiago Cardoso
2 gól: Vas Ádám
2 gól: Cserkuti Kende
1 gól: Szalmás Zoltán
1 gól: Bogdán Rajmond
1 gól: Hadzsi Máté
1 gól: Füstös Dominik
GÓLPASSZOK:
5 assziszt: Thiago Cardoso
4 assziszt: Szalmás Zoltán
4 assziszt: Rutai Balázs
3 assziszt: Pál Patrik
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Mukai Yukumo
1 assziszt: Bogdán Rajmond
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
1 assziszt: Cserkuti Kende
BAJNOKOK LIGÁJA:
GÓLOK:
7 gól: Suscsák Máté
5 gól: Rutai Balázs
4 gól: Lucas Moreira
2 gól: Czerman Márk
2 gól: Pál Patrik
2 gól: Thiago Cardoso
1 gól: Bogdán Rajmond
1 gól: Hadzsi Máté
1 gól: Szalmás Zoltán
1 gól: Vas Ádám
1 gól: Gémesi Gergő
1 öngól: Para (öngól, Murata)
GÓLPASSZOK:
4 assziszt: Szalmás Zoltán
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Rutai Balázs
2 assziszt: Alexa Ákos
2 assziszt: Czerman Márk
NBI összújpesti góllista
TOP 16
| 2010 - 2026.09.10. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 110/105 |
| Lucas Moreira | 120/57 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 91/44 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 72/39 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Pál Patrik | 25/20 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Vas Ádám | 31/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
