U20: 9. helyen végeztünk, Szieber Martin 26 gólig jutott

Következik a junior csapatunk éves értékelése, ezzel pedig utánpótlás csapataink végéhez érünk, hiszen a Sós László vezette női U19-es bajnokságot nyert csapatunkról már beszámoltunk korábbi hírünkben. Ezt a gárdát is, mármint az U20-as fiúkat is Tyukász Péter vezette ebben a szezonban és remekül kezdtünk két győzelemmel, majd jött néhány kevésbé szerencsés meccs. Aztán a nehézségek után egész szép sorozatba kezdtek a srácok, összességében nézve végig a középmezőny tagjai voltunk. Egy remek 4 meccses győztes széria is akadt kora tavasszal, sőt februártól április végéig mindössze egyszer érezte meg a vereség "ízét" a csapat. A bajnokság hajrájra kissé megtizelődött a gárda, illetve az érettségi vizsgák is nehezítették a találkozókat, kiesett sokszor kiesett 2-3 meghatározó játékos, ez pedig futsalban nagyon soknak számít, így végül a 9. helyen végeztek a srácok. Öszességében nem okozott csalódást a szezon, ám kicsit több is lehetett volna benne ha kicsit szerencsésebbek vagyunk, főleg a bajnokság hajrájában, akár 3-4 pozícióval előrébb is végezhettünk volna.

Ez a csapatunk 10 győzelem, 1 döntetlen és 15 vereséget könyvelt el végül, 109 gólt szerzett és 135-öt kapott. A gárda legeredményesebb játékosa Szieber Martin lett, aki 26 találatot jegyzett 21 mérkőzésen. Szieber egyébként az NB III-ben is szerepelt (8m/6g) és a felnőtt csapatban is bemutatkozott (10/1), mindkét gárdában gólt is lőtt. A képzeletbeli házi góllövőlistán Szabó Józsefet (25/15) és Balogh Leventét (25/14) előzte meg. 

Őszi eredmények (január 31-ig):
Nyíregyháza - Újpest FC-220Volt 2-4

Újpest FC-220Volt - Nyírbátor 8-7
Kincsem - 
Újpest FC-220Volt 10-1
Újpest FC-220Volt - ELTE-BEAC 5-7
MFA - 
Újpest FC-220Volt 3-3
TFSE - Újpest FC-220Volt 5-3
Veszrpém - Újpest FC-220Volt 5-2
Újpest FC-220Volt - DEAC 3-2
Haladás - Újpest FC-220Volt 6-5
Aramis - Újpest FC-220Volt 7-1
Újpest FC-220Volt - Rubeola 4-7
Kecskemét - Újpest FC-220Volt 0-3
Berettyóújfalu - Újpest FC-220Volt 5-2

Tavaszi eredmények:
Újpest FC-220Volt - Nyíregyháza 5-1
Nyírbátor -  Újpest FC-220Volt 5-3
Újpest FC-220Volt - Kincsem 10-4
ELTE-BEAC - Újpest FC-220Volt 3-16
Újpest FC-220Volt - MFA 5-1
Újpest FC-220Volt - TFSE 7-4

Újpest FC-220Volt - Veszprém 5-14
DEAC - Újpest FC-220Volt 11-3
Újpest FC-220Volt - Haladás 3-8
Újpest FC-220Volt - Aramis 0-3 (játék nélkül)
Rubeola - Újpest FC-220Volt 6-1
Újpest FC-220Volt - Kecskemét 6-1
Újpest FC-220Volt - Berettyóújfalu 1-8
 

A bajnokságot az Aramis SE nyerte 62 ponttal az MVFC (52) és a Szilágyi-Veszprém (50) előtt. Utolsó lett a Nyíregyháza és utolsó előtti a Kincsem. A gólkirály Dúró Dominik  lett 39 góllal Berettyóújfaluból, Kiss Milán (37, Veszprém) és Hadzsi Máté (30, Rubeola) előtt.

A bajnokság hajrája azonban igazán izgalmasra sikeredett, néhány csapat a kiesés elkerülése érdekében arra lett figyelmes, hogy 1-2 klub nem figyelt arra a szabályra, miszerint péntektől-vasárnapig nem léphet pályára 3 mérkőzésen (legyen az futsal, vagy nagypálya) egy játékos és emiatt óvások egész hada következett, amely kissé átírta a tabellát. A Veszprémnek ez a bajnoki címébe került (-16 pont) a Kincsemnek (-12 az U20-ban és -5 az U17-ben) pedig kiesésbe. Mellettük a Nyíregyháza (-8 és -3 pont levonással) esett még ki a bajnokságból.